Aggódtál már azon, hogy a bölcsis – ovis gyereked nem hajlandó osztozkodni társaival, sőt még veletek szülőkkel sem? Lehet, hogy van ennek szerepe a gyermek fejlődésében?
Valójában, ez egy cél a gyermekek fejlődése során. Egy újabb lépcsőfok.
Egészséges az egocentrizmus?
A felnőttek világában igen negatívan van értékelve az énközpontú gondolkodásmód és viselkedés. Érett emberekként fontos, hogy másokra is gondoljunk, hogy más szemszögből is megvizsgáljuk a dolgokat, és ne hozzunk elhamarkodott, szubjektív döntéseket. Persze, ez sokszor még nekünk sem könnyű.
A gyerekek agyi fejlődésének egyik fontos állomása az egocentrizmus kialakulása. Amennyiben folyamatosan negatív megerősítés éri ezáltal létrejövő viselkedését, az hosszú távon komoly lélektani fejlődési nehézségeket okozhat. A gyerekek csecsemőkoruktól kezdve folyamatosan, lépésről lépésre kezdik felfedezni, hogy van hatalmuk önmaguk felett. Kezdetben, csak egy belső, ősi kényszer készteti őket arra, hogy megfogjanak, megkóstoljanak dolgokat, így szerezvén információt a különböző tárgyakról, emberekről és saját testrészeikről is. Egy kis idő és gyakorlás után, egyre tisztábbá válik számukra, hogy kezeik és lábaik a testüknek része, melyek fölött van hatalmuk, akaratukkal tudják mozgatni őket. Innen indul az önmagukba vetett hit, hogy ők másoktól, a környezetüktől külön is működnek. Felfedezik, hogy sok minden fölött van hatalmuk. Még csak a saját szemszögüket képesek figyelembe venni. Tehát, képtelenek mások helyébe képzelni magukat, ezáltal másokra gondolni. Ez pedig 5-6 éves korig teljesen egészséges, és helyes gondolkodás. Az egocentrizmus kialakulása kisgyermekkorban egy újabb lépcsőfok elérése a gyermek fejlődésében. Nem hiba, hanem örömhír!
De hát harap, elvesz, és teljesen antiszociális!
Persze felmerül a kérdés: “Örülnöm kéne annak, hogy a gyermekem bántja társait, azt hiszi, hogy minden az övé, és képtelen együttműködni?”
Közösségi lények vagyunk, természetesen az együttműködésre meg kell tanítanunk a kisgyermeket is, de tudni kell, ebben az életkorban mi az, ami elvárható és mi az, ami nem, hogy mi működik és mi nem. Mert a kisgyermek agyműködése nem fogja megérteni könnyen, hogy milyen a másik helyében lenni. Még a saját helyzetét is éppen csak tapasztalja. Egy 0-5 év közötti gyermek nem képes megérteni az alábbi mondatokat:
- Te örülnél, ha veled tennék ezt?
- Szerinted ez hogy esett most a másiknak?
- Látod, megérdemelted, mert te kezdted.
A mi türelmünkön, figyelmünkön és kreativitásunkon múlik, hogy lassan, lépésről lépésre megmutassuk és megértessük velük (az ő nyelvükön), hogy nem csak az ő érzéseik léteznek.
Hogy egy szemléltető példával éljek, bemutatom Lacit (2,5), aki egyik délután érzelmeit kifejezve elkezdte tépkedni a mesekönyveket. A közelében levő felnőtt odalépett hozzá, és ráförmedt. Leteremtette Lacit, elmondta, hogy nem így nézünk mesekönyveket, és szégyellje magát. Laci korának megfelelően kellő önbizalommal bírt, és orrát fennhordva gondolta, elhagyja szó nélkül az olvasósarkot. Útközben azonban megbotlott és beverte a fejét a polcba. Addig visszafojtott érzelmei, mint a pohárból túlcsorduló víz elárasztották, így erősen sírni kezdett. A kevés empátiával, mégis sok tanító-leckével felfegyverkezett felnőtt egyből megállapította, hogy: “Úgy kell neked, megérdemled, mert eltépted a könyveket!” Természetesen ez nem segített Lacinak sem abban, hogy abbahagyja a sírást, sem abban, hogy megtanulja a leckét. Gyanítom, csak még nagyobb haragot érzett a könyvek, de főként a felnőtt iránt. Szerencsére egy másik személy is végignézte a szituációt, és meglátta a valós tanulásra nyíló lehetőséget. Először is megkérdezte Lacit, hogy mi történt; hogy beütötte-e a fejét; hol fáj, és hogy kér-e rá gyógypuszit. A gyermek egyből engedett a felnőttnek, kifejezte érzéseit a maga módján, miután látta, hogy a felnőtt együttérez vele, ami által máris oldódott feszültsége, és abbahagyta a sírást. A felnőtt – ölében Lacival – megismételte, hogy tudja milyen rossz érzés lehetett beütnie a fejét, majd hozzátette: “Tudod Laci, képzeld, a könyvek is nagyon szomorúak most, és ők is sírnak. Nekik is így fájt az, hogy eltépted őket. Biztos nekik is jólesne egy gyógypuszi, hogy jobb kedvük legyen. Mit gondolsz, örülnének egy puszinak?” Laci arcán látható volt, hogy elgondolkozott, majd magától felállt a felnőtt öléből, odasétált a könyvekhez és az összes általa eltépett mesekönyvet megpuszilta.
Első az együttérzés és elfogadás, második a játékos tanítás
A legnehezebb feladatunk szülőként, hogy türelemmel neveljünk. Hogy kivárjuk az alkalmat, amikor az élet hozza a helyzetet a gyermeknek a tanulásra. Mert akár szeretjük, akár nem, a gyermekek is legjobban saját maguk hibáiból, és saját magukból induló megvilágosodásból tanulnak. Hiába ülünk le velük ‘megbeszélni’, amikor időnk van, hiába ismételgetjük a leckét, lényegesen kevésbé leszünk hatékonyak. Türelmesnek kell lennünk, és használnunk kell a fantáziánkat, hogy rávilágítsunk a gyermekek számára a tanulási lehetőségre. Csak saját érzéseiken keresztül tudják lépésről lépésre megérteni (agyi fejlődési ütem függvényében), hogy hogyan éreznek mások. Minél játékosabbak vagyunk, annál jobb. Első lépés azonban mindig az együttérzés, és az aktuális helyzet és érzelmek elfogadása. Amíg nincsenek elismerve saját érzéseik mások által, esélytelen a tanulás. Amíg ők nincsenek megértve, más sem találhat megértésre általuk.
#gyereknevelés #család#nevelés #anyánaklenni #anya #hiszti #mittegyek #segítség #tanács #tanácsadás #ilyenazélet #pozitívnevelés #gyermekifejlődés #egocentrizmus #coaching #szülőség #nehézségek #veszekedés #harapás #harc #tanítás #kisgyermek #gyerek #együttérzés #együttműködés #feladat #megoldás #önző #fejlődés #gyerekrehangolva