6 hetes gyermeknevelési workshop szülőknek

Szeretnéd jobban megérteni a gyereked viselkedését és ezáltal szeretetteljesebben, de hatékonyabban kezelni a hisztit?

Gyereknevelési Workshop Szülőknek

Megoldás: Mérföldkövek 6 hetes Online Workshop

Az első 3-4 életév az egyik legmeghatározóbb időszak a gyerekek testi és lelki fejlődésében. Érzékeik ekkor olyan pontossággal működnek, ahogy a későbbiekben már sosem fognak.

Gyereknevelési Workshop Szülőknek
Tarkovács Cecília - Nevelési tanácsadó, Szülő Coach

Tarkovács Cecilia
Gyermekevelési tanácsadó, Szülő-Coach

Miről szól a 6 hetes gyermeknevelési workshop?

Az első 3-4 életév az egyik legmeghatározóbb időszak a gyerekek testi és lelki fejlődésében. Érzékeik ekkor olyan pontossággal működnek, ahogy a későbbiekben már sosem fognak. Az ekkor szerezett tapasztalataik az egész életükre kihatással lesznek, éppen ezért szülőként érdemes minél hamarabb megismerni a korai évek varázslatosságát, hogy nagyobb megértéssel és kellő önbizalommal gondoskodhassunk a gyerekeinkről.

A Gyerekre Hangolva 6 hetes Program célja, hogy kellő ismeretet adjon a szülőknek a kisgyermekkori fejlődés menetéről (mozgás, beszéd, játék, személyiség), a várható kihívások kiváltó okairól és a hozzájuk fűződő nevelési elvekről. Mert minél hamarabb válunk tudatos szülőkké, annál kiegyensúlyozottabb és önállóbb gyerekeket, majd felnőtteket nevelhetünk.

Az online workshopon erre a gyakorlati tudásra tehetsz szert

Felkészít

Felkészít szülőként a kisgyermekkor várható kihívásaira

Összhangba hoz

Segít összhangba kerülni önmagunkkal és a szülői szerepünkkel

Átfogó képet ad

Áfogó képet ad a kisgyermekek fejlődésének menetéről, összefüggésekről

Gyakorlati segítség

Gyakorlati segítséget nyújt példákkal és egyéni ötletekkel

Tudatos nevelés

Megismertet a pozitív, tudatos nevelési eszközökkel és nézetekkel

Szülői közösség

Elfogadó és összetartó szülői közösség tagja leszel

Workshop modulok

5.0 (33 értékelés)

Képzések száma: 6

2 óra / képzés

Tarkovács Cecilia

1. Együttműködő gyermek

2. Családi értékrendszer

3. Koragyerekkori fejlődési állomások

4. Az elvárások listája

5. Szabadon válaszott témakör

6. Én, mint szülő

Szülői vélemények

Egy ilyen programnak mindenki számára kötelezőnek kellene lennie

Nagyon tetszett, hogy interaktív volt a program, lehetett kérdezni, saját példát mesélni, tanácsot adni a többi résztvevőnek. Tetszett, hogy ez a saját magamra szánt idő volt. Érdekesek voltak a témák, Cili felkészültsége, tudása, közvetlensége, nyitottsága pedig szintén kiemelendő. Néha olyan jó lenne, ha ott állna mellettem, és ha bizonytalan vagyok, akkor csak ránézhetnék, kikérhetném a tanácsát. 😄 Egy ilyen programnak mindenki számára kötelezőnek kellene lennie, hogy mindenki jobban megértse a gyerekét, ezáltal pedig sok kisgyerekkori, felnőttkori frusztrációt elkerülhessen.

Cs. Andi

A program sok új nézőpontot adott

A munkából az anyaságba csöppenés nekem rengeteg bizonytalanságot hozott, egyszerűen kellett a segítség. A program sok új nézőpontot adott, és feladatot is, hogy magammal foglalkozzak. Így magabiztosabban megyek majd neki a 1.5-2 éves kornak is, mert jobban értem mi történik a kisfiammal és kaptam eszközöket, hogy kapcsolódni tudjak vele. Cili is nagyon szimpatikus volt, és nagyon hitelesnek éreztem mindent amit tőle hallottam, sugárzik róla, hogy segíteni szeretne (és nem csak eladni valamit).

H. Virág

Vakfoltokra is rámutatott

Meg kellett fogalmaznom olyan dolgokat magammal, szülőséggel, gyerekemmel és a kapcsolatunkkal, amire normál esetben “nem szán időt’ az ember, és így muszáj volt szembesülnöm, szembenéznem velük. Úgymond olyan vakfoltokra is rámutatott, amit tudtam elméletben, de nem jutott eszembe hogy ezt így/ott/akkor alkalmazzam. Ez lehetne a szülőségre felkészítő alapanyag 🙂 mindenkinek tudnia kéne, és szembe kéne néznie ezekkel!

H. Eszter

Nekünk anyáknak tényleg kell valaki, aki megerősít és támogat

Mióta megszületett a kisfiam rengeteget olvasok könyveket, cikkeket, instagram posztokat a témában, próbálom tartani a tempót és fejlődni, mint anya, mégis egyedül teljesen elvesztem ebben az információrengetegben. Szerettem volna külső segítséget, de nem találtam az “igazit”, akivel teljes mértékben tudok azonosulni… Aztán rátaláltam Cilire. 😊Amikor olvastam a posztjait, éreztem, hogy “megérkeztem”. Nekünk anyáknak tényleg kell valaki, aki megerősít, támogat abban, ha valamit jól csinálunk, biztonságot ad, ha elbizonytalanodnánk, megértő velünk és szakértői segítséget nyújt, ha nem jó úton haladunk. Ha gondolkodna bárki is azon, hogy jelentkezzen, ne tegye, jelentkezzen, mert Cili az AZ ember. 🤗 Bár nincsenek tökéletes anyák, de van esély arra, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és ez a workshop minden szükséges eszközt megad hozzá. ❤️

Sch. H. Szandi

Imádtam azt a közvetlen stílust, ahogy Cili a tudását “zúdította” ránk!

Imádtam azt a közvetlen stílust, ahogy Cili a tudását “zúdította” ránk! 😊 Egy olyan alapot adott, amivel a későbbiekben a saját és a lányom életét is könnyebbé tudom tenni. Sőt, már most látok kisebb sikereket, ami rettenetesen boldoggá tesz! Ráadásul ez egy Én idő is, és így a végén már azt is elmondhatom, hogy sokkal jobb volt, mint amire számítottam! Nagyon jó társaság volt, és egy kicsit hiányozni fog mindenki!

L. Anita

Jól hasznosítható tippeket kaptam

Az tetszett a programban, hogy gyakorlatias. A mindennapi problémákra jól hasznosítható tippeket kaptam, amelyek mégis inkább iránymutatás, semmint szájbarágott tanácsok. Hiánypótló.

M. Sanya

Több a türelmünk a gyerekünk felé. Tudatosabb lettem.

Sokat tanultam a gyerekről, mit miért csinál, hogyan kommunikáljak vele, sokat beszélünk erről a férjemmel, és egymást erősítjük ha valami jó, vagy épp tanácsot adunk, ha valami nem az új szemléletünk szerinti. Több a türelmünk a gyerekünk felé, és egyre jobban nyílik meg és mond el olyat is, amit eddig sosem.Tudatosabb lettem, figyelek a jelekre, így ő is jobban értve van.

M. H. Enikő

Az egyik legnagyobb ajándék, amit bárki adhat a gyerekének, hogy részt vesz ezen a programon

Úgy érzem, hogy az egyik legnagyobb ajándék, amit bárki adhat a gyerekének, hogy részt vesz ezen a programon. Ciliből árad a kedvesség, a gyerekek szeretete és az őszinte segíteni akarás, és ez baromi ritka. Jó érzés őt hallgatni. Remélem sokan átélhetik ezt a segítséget, előadásmódot. Én nagyon köszönöm neki, hogy ennyi mindent tanított, felszínre hozott és elindított a gyerekközpontú nevelésben.

V. Szandra

Törődést, megértést és valódi válaszokat kaptam

Nagyon hasznosnak találtam a program önismereti részét. Elindított, olyan gondolatmeneteket, amik enélkül nem jöttek volna elő. Törődést, megértést és valódi válaszokat kaptam, amit abszolút nem is vártam. Hétről hétre a gyerekek igazolták a szemléletváltásunkat és a workshop hasznosságát, mindig úgy vártam, mint gyerekek a karácsonyt. TarkovácsCilit receptre Mindenkinek!

S. Cs. Andi

Jelentkezz a 2022. május 31-től induló gyereknevelési workshopra!

A workshop árát banki átutalással lehet befizetni. Az utaláshoz szükséges adatokat jelentkezés után emailben kiküldjük neked. A weboldalon pedig itt találod az utalási adatokat.

Jelentkezz a következő workshop várólistára!

2022. május 31. - július 5. (jelenleg is fut)

(Keddenként 20:30 – 22:30)

Hamarosan új workshop indul

Iratkozz fel a várólistára